1.pont

Csak pár nap telt el, mióta megírtam az első bejegyzést a blogomban, és mintha minden mintegy varázsütésre rendbe jött volna. Persze annyira nem vagyok naiv, hogy elhiggyem, hogy valóban csak ennyi kellett. Ha valaki fogyókúrázni kezd, akkor is az első pár nap jön a gyors siker, aztán a hosszú, hetekig vagy akár hónapokig tartó szenvedés, ami hoz valamilyen eredményt, hogy aztán a fogyókúra végeztével ugyanolyan kövérek legyünk, mint azelőtt.
Én pontosan ezt a sztorit szeretném elkerülni az én kis "kúrámban", illetve pont ez az, hogy nem akarom hogy kúra legyen, inkább egy komplett életmód váltás, vagyis inkább felfogás váltás :-) Meg akarom találni mindazokat a tényezőket, berögződéseket, amik blokkolnak, amik feszélyeznek, amik miatt az effektivitásom és a kreativitásom egyenlő a nullával, és le akarom győzni őket. Nem lesz egyszerű 29 évnyi szorongást és negatív hozzáállást megsemmisíteni, de jobb később mint soha.
Elsőként az állandóságtól való félelmemet próbálom legyűrni, és minél hamarabb szerzek magamnak egy állandó munkát. Igen, akár teljes munkaidőben fogok dolgozni, ha kell. Hihetetlen, hogy ennyi éven át ódzkodtam ettől a lépéstől. Pedig amennyi tervem van a jövőre nézve, ennyi áldozatot meghozhatok. Szóval azt gondolom, hogy elsőként ez a legfontosabb lépés, amitől az önbecsülésem és az optimizmusom is növekedni fog, aztán majd minden mást a munkámhoz igazítok. Saját tapasztalatomból kiindulva tudom, hogy bármilyen szoros időbeosztás mellett is lehet az ember effektív, ha megtanulja jól menedzselni az életét (további pontok egyike), és bármilyen sok időt el lehet tölteni úgy, hogy később fogalmad sincs arról, hogy mit is csináltál és semmi eredménye nincs a tevékenységnek, még csak nem is kapcsol ki; csak úgy folyik ki az idő a kezed közül. Szóval a MUNKA most a legfontosabb.Pillanatnyilag ugyanis hiába van sok időm, pénz nélkül semmi nagyszabású dologba - de még kicsikbe sem- nem vághatok bele, így valóban csak telnek a napok értelmetlenül.

Project 2012: Happiness

Az a fajta ember vagyok, aki sosem igazán elégedett. Tudom, ez egy nagyon rossz tulajdonság, mert megkeseríti az ember életét, tönkre teszi működő kapcsolatait, stb. Éppen ezért eldöntöttem, hogy le fogom küzdeni ezt a genetikai okokból létező tulajdonságomat, és igenis megtanulok boldog lenni, és megtanulom értékelni mindazt, amim van...ami sokkal de sokkal több, mint ami az emberiség 99%-ának megadatott. Igen, én alapvetően úgy érzem, hogy a szerencsés 1%-ba tartozom. Hiszen van egy szerető családom, rengeteg barátom, hűséges vőlegényem, 2 diplomám + egy szakmám, beszélek 3 nyelven, szerencsés vagyok a külső adottságaimmal is. TUDOM, mindenem megvan, és éppen ezért nem akarom megvárni, amíg valami nagy csapás ébreszt rá arra, hogy mennyire boldog is lehettem volna ebben a 'paradicsomban', ha nem nehezítem meg saját magamnak az életet. 

Fiatalabb koromban úgy képzeltem, hogy író leszek később. Gyerekként még próbáltam is regényeket meg meséket írni, de persze azok még tényleg nagyon primitív, gyerekes próbálkozások voltak. Aztán később - mivel komoly ihlet nem érkezett - fel is hagytam a próbálkozással, mert félek a középszerűségtől. De talán a lelkem mélyén még mindig dédelgetem ezt az álmot, hogy egyszer még valami csoda születik a 'tollamból' - bár mostanában egész más dolgokkal igyekszem lekötni magam. A vágy - viszont - nagy érzelmeket megélni, különleges helyekre eljutni, új embereket megismerni, új dolgokat kipróbálni, s mindezek során fejlődni, megmaradt. S ha semmi ilyesmi nem történik, befordulok, és elkezdek mesteri fokon szenvedni, ami odáig fajul, hogy még az ágyból kikelni sincs kedvem,  s mindez anélkül, hogy komoly problémám lenne. Igen, szánalmas.Nem vagyok elég ihletett a művész élethez, de nem tudok normálisan betagozódni a társadalomba. Nem bírom a monotonitást, unom a hétköznapokat. Pedig ha egy kicsit nyitnék, biztos a hétköznapokban is megtalálhatnám a szépséget, a napi kicsi de értékes újdonságot. S pontosan ezt is fogom most először csak magamra erőltetni, és aztán szépen lassan a személyiségem részévé tenni. A következő postban leírom a nagy tervet.