Nincs ezen mit szépíteni: minden kezdet nehéz. Akár egy új sportágba kezdünk bele, akár egy új nyelv elsajátításába (tipikus, hogy milyen "kezdetek" jutnak eszembe:-), akár bármi más komplex dologba. Egy új országban gyökeret verni sem éppen könnyű.
Az elején - főleg mivel a nyelv is óriási probléma volt - nagyon sok problémám adódott: pl. a magyar bankkártyámmal nem tudtam fizetni a szupermarketben (most már tudom, hogy azért, mert egyszerűen az az üzlet nem fogad el mastercardot), minden hivatalos dolog elintézéséhez segítségre volt szükségem (ami már bárkinek frusztrációt okozna, tehát annak,aki olyen önérzetes, mint én pláne), teljesen hátrányos helyzetűnek és alsóbbrendűnek éreztem magam minden munkainterjún az anyanyelviekkel szemben, nem volt itteni biztosításom, tehát csak vészhelyzetre voltam biztosítva..stb. A helyzet azóta nagyon sokat változott persze; minőségi változások következtek be az életemben, főként az elmúlt egy év során: meg munkát szereztem magamnak teljesen egyedül, bankszámlát nyitottam t.e., biztosítást intéztem t.e., lefutottam egy félmaratont, barátokat szereztem...stb. Más szóval Németország valóban a második otthonom lett.
Azt hittem, az önbizalmam is óriásit fejlődött az évek során, ma viszont újra előjött belőlem az "ez nem fair" érzés, amikor nem engedtek be a konditerembe, mivel másodszor sem volt nálam a címbejelentő lapom, ami elvileg a regisztrációhoz tartozna. Rögtön az a nagyon buta érzés kerített hatalmába, hogy biztos negatív megkülönböztetésben részesülök, mert külföldi vagyok...Az a baj, hogy rögtön felhúzom magam az olyan helyzetekben, amikor tehetetlennek érzem magam, és át sem gondolom a szitut. Hiszen hol is vagyok?? Németországban, a szabályok szentélyében. Itt nincsenek kiskapuk, illetve sokkal kisebbek azok a "kapuk" mint Magyarországon. Megszoksz vagy megszöksz.
Alapvetően utálom a szabályokat; nem szeretem, ha korlátoznak, de már vagyok annyira felnőtt, hogy felfogjam a szükségességét néhány korlátozásnak. Mondjuk úgy, hogy nem mindenki rendelkezik olyan I.Q.-val és E.Q.-val mint én. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy én extrém intelligens vagyok, hanem azt hogy extrém sok hülye futkos a világban, és őket igenis szabályozni kell :-))
Szóval Németországban sok szabályt kell betartanunk, de emellett erős jogokkal is rendelkezünk. Én is, mivel adófizető EU polgár vagyok életemben először:-D Szóval azt hiszem, nem duzzogok sértettségemben, hanem inkább holnap visszamegyek a konditerembe és bemutatom a címbejelentőmet. Ez így a lelkemnek is jobb lesz! Az pedig a legfontosabb.
Az elején - főleg mivel a nyelv is óriási probléma volt - nagyon sok problémám adódott: pl. a magyar bankkártyámmal nem tudtam fizetni a szupermarketben (most már tudom, hogy azért, mert egyszerűen az az üzlet nem fogad el mastercardot), minden hivatalos dolog elintézéséhez segítségre volt szükségem (ami már bárkinek frusztrációt okozna, tehát annak,aki olyen önérzetes, mint én pláne), teljesen hátrányos helyzetűnek és alsóbbrendűnek éreztem magam minden munkainterjún az anyanyelviekkel szemben, nem volt itteni biztosításom, tehát csak vészhelyzetre voltam biztosítva..stb. A helyzet azóta nagyon sokat változott persze; minőségi változások következtek be az életemben, főként az elmúlt egy év során: meg munkát szereztem magamnak teljesen egyedül, bankszámlát nyitottam t.e., biztosítást intéztem t.e., lefutottam egy félmaratont, barátokat szereztem...stb. Más szóval Németország valóban a második otthonom lett.
Azt hittem, az önbizalmam is óriásit fejlődött az évek során, ma viszont újra előjött belőlem az "ez nem fair" érzés, amikor nem engedtek be a konditerembe, mivel másodszor sem volt nálam a címbejelentő lapom, ami elvileg a regisztrációhoz tartozna. Rögtön az a nagyon buta érzés kerített hatalmába, hogy biztos negatív megkülönböztetésben részesülök, mert külföldi vagyok...Az a baj, hogy rögtön felhúzom magam az olyan helyzetekben, amikor tehetetlennek érzem magam, és át sem gondolom a szitut. Hiszen hol is vagyok?? Németországban, a szabályok szentélyében. Itt nincsenek kiskapuk, illetve sokkal kisebbek azok a "kapuk" mint Magyarországon. Megszoksz vagy megszöksz.
Alapvetően utálom a szabályokat; nem szeretem, ha korlátoznak, de már vagyok annyira felnőtt, hogy felfogjam a szükségességét néhány korlátozásnak. Mondjuk úgy, hogy nem mindenki rendelkezik olyan I.Q.-val és E.Q.-val mint én. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy én extrém intelligens vagyok, hanem azt hogy extrém sok hülye futkos a világban, és őket igenis szabályozni kell :-))
Szóval Németországban sok szabályt kell betartanunk, de emellett erős jogokkal is rendelkezünk. Én is, mivel adófizető EU polgár vagyok életemben először:-D Szóval azt hiszem, nem duzzogok sértettségemben, hanem inkább holnap visszamegyek a konditerembe és bemutatom a címbejelentőmet. Ez így a lelkemnek is jobb lesz! Az pedig a legfontosabb.
No comments:
Post a Comment